
Az arcfelismerés egyre nagyobb szerepet kap a technológiai fejlődésben, különösen a biztonsági rendszerek területén. Lehetővé teszi, hogy automatizált rendszerek felismerjék és azonosítsák az emberek arcát, jelentősen növelve a személy- és vagyonvédelmi intézkedések hatékonyságát. Alkalmazásuk különböző területeken, például a beléptetési rendszerekben, a bűnmegelőzésben, a pénzügyi tranzakciók védelmében és az egészségügyben komoly előnyöket kínál. Ugyanakkor fontos etikai és adatvédelmi kérdések is felmerülnek, amelyekre megoldást kell találni annak érdekében, hogy a technológia felelős és átlátható módon működhessen. Mostani blogbejegyzésünkben – egy hazai aktualitás apropóján – ezekkel a kérdésekkel foglalkozunk.
Folyamatban van egy többfunkciós beléptető- és kamerarendszer kiépítése a hazai állami fenntartású egészségügyi intézményekben – adta hírül számos hazai médium (köztük például az Index.hu). Az Országos Kórházi Főigazgatóság tájékoztatása szerint a rendszer „a vagyonvédelem mellett bűnmegelőzési célokat is szolgál majd”. Az üzemeltetés során fotókat készít a dolgozókról, ami sokak ellenérzését is kiváltotta. De mi is az az arcfelismerés, s hogyan alkalmazható a személy- és vagyonvédelemben? – erre a kérdésre keressük a választ a BV Facility Kft. mostani blogbejegyzésében.
A 21. század egyik legnagyobb technológiai áttörését az arcfelismerő rendszerek fejlődése jelenti. Míg korábban az arc mint azonosító eszköz leginkább a személyes találkozásokra és emberi megfigyelésre korlátozódott, ma már a mesterséges intelligencia és a digitális képfeldolgozás révén gépek is képesek az emberi arcok felismerésére és azonosítására. Az arcfelismerés nem csupán kényelmi funkcióként jelenik meg az okostelefonokban, hanem egyre meghatározóbb szerepet tölt be a személy- és vagyonvédelem területén is.
A MarketsandMarkets elemzése a globális piac méretét 2023-ban 6,3 milliárd USD-re tette, és becslésük szerint 2028-ra eléri a 13,4 milliárd USD-t. 2023 és 2028 között az éves átlagos növekedést (CAGR) 16,3%-osra prognosztizálják.
A Boonedam.com blogja szerint napjaink trendjei ezen a területen:
- Fokozott kormányzati felhasználás
- Sok kockázati tőke
- Arcfelismerési trendek a FinTech-ben
- Egyre pontosabb technológia
- Fogyasztói és üzleti célú felhasználások
Mi az arcfelismerés?
Az arcfelismerés olyan biometrikus technológia, amely digitális képfeldolgozás és mesterséges intelligencia segítségével képes az emberi arcok felismerésére és összehasonlítására. A rendszer algoritmusok alapján elemzi az arc egyedi jellemzőit – például a szemek közötti távolságot, az orr formáját, az állkapocs szerkezetét –, majd ezeket összeveti egy adatbázisban tárolt képekkel.
A technológia működéséhez négy fő lépés szükséges:
- az arc észlelése egy képen vagy videón
- az arc jellemzőinek kivonása és digitalizálása
- az adatok összevetése egy meglévő adatbázissal
- az azonosítás vagy a nem-egyezés megállapítása.
A modern rendszerek már képesek különböző fényviszonyok, arckifejezések vagy részleges eltakarások mellett is hatékonyan működni.
A biometrikus innováció versenyében számos projekt verseng az első helyért. A Google, az Apple, a Meta, az Amazon és a Microsoft (GAFAM) is szereplői ennek a versenynek. A szoftveres webóriások ma már mind rendszeresen publikálják elméleti felfedezéseiket a mesterséges intelligencia, a képfelismerés és az arcelemzés területén, hogy minél gyorsabban továbbfejlesszék ismereteinket.
Alkalmazás a személy- és vagyonvédelemben
Az arcfelismerés a biztonságtechnikai iparág egyik leggyorsabban fejlődő eszköze. Alkalmazása széles körű lehet, legyen szó magáncégekről, állami szervekről vagy lakossági felhasználásról.
1. Beléptetés és jogosultságkezelés
Az arcfelismerés egyik legelterjedtebb felhasználási módja a beléptetőrendszerekben figyelhető meg. A hagyományos kulcsos vagy kártyás azonosítók helyett a dolgozók vagy látogatók arcát használják az azonosításhoz. Ez nemcsak kényelmesebb, de biztonságosabb is, hiszen az arc nem másolható vagy adható át más személynek úgy, mint egy belépőkártya.
Nagyvállalatok, kormányzati épületek, repülőterek és kutatóintézetek már rutinszerűen alkalmazzák az arcfelismerést, hogy kizárólag az arra jogosultak léphessenek be meghatározott területekre.
2. Megfigyelés és bűnmegelőzés
Az arcfelismerés rendkívül hasznos lehet a közterületi megfigyelés során is. A térfigyelő kamerákat összekapcsolva egy arcfelismerő rendszerrel, a hatóságok képesek lehetnek gyorsan azonosítani körözött bűnözőket vagy eltűnt személyeket. Ez különösen nagy forgalmú helyeken – például pályaudvarokon, stadionokban vagy rendezvényeken – jelenthet hatékony bűnmegelőzést.
Ugyanakkor a technológia használata során fontos figyelembe venni az adatvédelmi szempontokat, hiszen a túlzott vagy nem megfelelő alkalmazás jogi és etikai aggályokat is felvethet.
3. Vagyonvédelem és intelligens riasztórendszerek
A cégek, de akár már a magánszemélyek is egyre gyakrabban alkalmaznak arcfelismerésen alapuló védelmi rendszereket ingatlanjaik vagy otthonuk védelmére. A modern biztonsági kamerák képesek megkülönböztetni az ismerős és ismeretlen arcokat, és riasztást küldeni a tulajdonosnak, ha egy illetéktelen személy jelenik meg az ingatlan közelében.
Emellett a technológia integrálható más rendszerekkel is – például okoszárakkal vagy automatikus világítással –, így komplex, intelligens védelmi hálózatok alakíthatók ki.
Etikai és jogi kérdések
Az arcfelismerés alkalmazása során elengedhetetlen az adatvédelmi előírások betartása. Az Európai Unió általános adatvédelmi rendelete (GDPR) például szigorúan szabályozza a biometrikus adatok kezelését, különösen akkor, ha azokat személyazonosítás céljából használják. A megfelelő tájékoztatás, hozzájárulás és adatkezelési gyakorlat biztosítása kulcsfontosságú az arcfelismerés jogszerű és etikus alkalmazásához.
Hogyan lehet(ne) használni az arcfelismerést kórházi környezetben?
A technológia nemcsak a páciensek ellátását segítheti, hanem az egészségügyi és nem-egészségügyi személyzet munkáját is hatékonyabbá és biztonságosabbá tehet, és igen, az ellenőrzésükre is alkalmas. Ráadásul egy a maszkos arcfelismerésről készült 2021-es tanulmány szerint a megfelelő hitelesítés a maszk típusától és helyzetétől függetlenül is lehetséges.
Az arcfelismerő rendszerekben a felismerési arány bizonyos körülmények között – például rosszabb megvilágítás vagy szögek, kiegészítők, például maszkok vagy szemüvegek viselése, valamint alacsony felbontás – csökken. A mesterséges intelligencia-technológia fejlődése ugyanakkor javította a felismerési arányokat ilyen körülmények között. A kórházi arcfelismeréshez olyan körülményeket kell figyelembe venni, mint például az ágyon fekvés vagy a tompított világítás. Az arcfelismeréshez szükséges megvilágítás 200 lux vagy annál nagyobb kell, hogy legyen.
Mivel az arcfelismerés biometrikus adatokat használ, szigorú jogi és etikai keretek között kell(ene) alkalmazni:
- Az alkalmazottak és páciensek előzetes hozzájárulása szükséges, kivéve, ha az arcfelismerés a jogos biztonsági érdekeket szolgálja (pl. veszélyes osztályokon).
- Minden érintett számára világos tájékoztatást kell(ene) adni az adatkezelés céljáról, időtartamáról és az esetleges adattovábbításokról.
1. Beléptetés és jogosultságkezelés
Egészségügyi személyzet esetén:
- Zárt területek elérése
A műtőkbe, steril tárolókbe, intenzív osztályokra csak arcfelismerést követően lehet belépni, így kizárható a nem megfelelő képesítéssel rendelkező személyek belépése.
- Kritikus erőforrásokhoz való hozzáférés
Gyógyszerek, eszközök, érzékeny diagnosztikai berendezések csak arra jogosult orvosok vagy nővérek által használhatók.
Nem-egészségügyi személyzet (pl. takarítók, karbantartók, adminisztrációs dolgozók):
- Munkaterület szerinti korlátozás
A rendszer figyel arra, hogy például egy karbantartó illetéktelenül ne léphessen be a fertőző osztályra vagy a gyógyszereléshez használt zónába.
- Időalapú beléptetés
Meghatározott időpontokhoz kötött jogosultságokkal (pl. takarítás csak munkaidőn kívül) még inkább fokozható a kórházi biztonság.
2. Betegazonosítás és betegbiztonság
Az arcfelismerés biztosítja, hogy a betegek pontosan azonosíthatók legyenek a felvételkor, kezelések előtt vagy gyógyszeradagoláskor. A rendszer képes azonosítani azokat a pácienseket is, akik nem kommunikálnak jól (pl. eszméletlen vagy demens betegek), így csökken a téves ellátás kockázata stb. A HID Global blogja 10 okot is felsorol, amiért érdemes az egészségügyben a betegek azonosítására alkalmazni.
A személyzet szerepe:
- Az ápolók és orvosok könnyebben nyomon követhetik a páciensek mozgását és állapotát.
- A szociális munkások, recepciósok vagy más nem-klinikai munkatársak gyorsan azonosíthatják a hozzájuk forduló betegeket és hozzáférhetnek a megfelelő iratokhoz.
Ahogy arra Vinay Kumar Verma (India) és munkatársai egy 2020-as konferencián rámutattak, az arcfelismerés a kórházakban hatékonyan és gyorsabban használható a személyzet és a betegek nyomon követésére, mint a jelenlegi nyilvántartáson alapuló megközelítés.
3. Egészségügyi informatikai rendszerek védelme
Egészségügyi személyzet:
- Orvosok és nővérek arcfelismeréssel léphetnek be az elektronikus betegnyilvántartó rendszerekbe (EHR), biztosítva az érzékeny adatok védelmét.
- A rendszer automatikusan kilépteti a felhasználót, ha elhagyja a munkaterületet.
Nem-egészségügyi személyzet:
- Az irodai dolgozók, pénzügyi vagy HR-munkatársak belépése is szabályozható, például bérszámfejtési vagy biztosítási rendszerek használatakor.
4. Jelenlét- és munkaidő-nyilvántartás
- A kórházi dolgozók munkakezdéskor arcfelismeréssel jelentkezhetnek be, így elkerülhető a hamisított jelenlét (pl. más nevében való bejelentkezés).
- A rendszer különbséget tud tenni az egyes beosztások között, figyelembe véve például a különböző műszakokat, túlórákat vagy a külső alvállalkozók jogosultságait.
5. Biztonsági és higiéniai funkciók
- Érintésmentes azonosítás
Különösen fontos a steril környezetekben, ahol a kézzel történő azonosítás (kártya, ujjlenyomat) fertőzési kockázatot jelenthet.
- Külső személyek szűrése
A látogatók arcát is rögzítheti a rendszer, például járványok idején hasznos lehet fertőzött területek lezárásánál.
Mint láthatta, az arcfelismerés a jövő biztonságtechnológiájának egyik sarokköve, amely forradalmasíthatja a személy- és vagyonvédelmet. A technológia képes növelni a hatékonyságot, csökkenteni az emberi hibák számát, és gyors reakcióidőt biztosítani a biztonsági incidensek során. Jóllehet a felelősségteljes alkalmazása egyre inkább elengedhetetlen, már akár az egészségügyi intézményekben is, az emberi jogok, az adatvédelem és az átláthatóság tiszteletben tartása nélkül a legjobb technológia is visszaüthet.
Ahogy a világ egyre inkább a digitális megfigyelés és az automatizált rendszerek felé halad, úgy válik egyre fontosabbá, hogy a technológiai fejlődés ne csupán a hatékonyságot, hanem az emberi méltóságot is szolgálja. Az arcfelismerés tehát nemcsak lehetőség, hanem felelősség is – élni vele okosan, etikus keretek között, a biztonság és a szabadság egyensúlyának megőrzésével szabad. Mi, a BV Facility Kft-nél ezt az elvet tartjuk szem előtt a napi tevékenységünk során.
A címlapkép forrása: Freepik.com
Közzététel: 2025. május 6.
Facial recognition in healthcare - an insight
Facial recognition is becoming increasingly important in technological developments, especially in the field of security systems. It allows automated systems to recognise and identify people's faces, significantly increasing the effectiveness of measures to protect people and property. Their application in various fields, such as access control, crime prevention, protection of financial transactions and healthcare, offers significant benefits. At the same time, there are important ethical and privacy issues that need to be addressed to ensure that the technology can operate in a responsible and transparent way. In this blog post, we address these issues in the context of a topical issue in Hungary.